- Na, hogy bírod, hugi? Már egy ideje nem hallottam felőled semmit sem. - Jack olyan vidám volt, hogy Alex
azt hitte ivott, vagy valami. Egyébként sem szokta csak úgy felhívni, biztosan
történt valami baj. - morfondírozott magában, de azért válaszolt a kérdésre.
- Egész jó itt. Azt hiszem, nem
megyek haza. - vigyorgott bele a kagylóba hátha fel tudja húzni vele a bátyát.
- Oh, tényleg? Ez szuperül hangzik.
- Tessék? - emelte fel a hangját a
lány, de csak kuncogást hallott a vonal túlsó végéből.
- Jaj, csak vicceltem, alig várom,
hogy itthon legyél és elmeséld, hogyan buktál le...
- Jack drágám, gyere már vissza! -
kiáltotta egy ismeretlen női hang a háttérből., mielőtt Alex visszaszólhatott
volna valami epéset.
- Mindjárt szívem! - üvöltött vissza,
majd ismét Alexhez fordult. - Most mennem kell, de majd még dumálunk. - azzal
el is köszönt.
- De várjál, neked most barátnőd van?
- hadarta el a kérdést Alex, de már elkésett vele. A telefon süket lett. -
Idióta. - morogta bele a telefonba és eldugta a készüléket a zsebébe. - Irány a
munka! - adta ki magának a parancsot, és kilépett a szobából.
- Alex! Itt van? - hallotta
valahonnan a fiú hangját, így körbefordult. - Remek, van rám egy perce? -
lógatta be az orra elé a fiú a fehér borítékot. Alex felnézett a plafonra és
meglátta, hogy Freddy egy rúdról lóg fejjel lefelé. Ha nem is lett volna rá
ideje, a fiú akkor is elmondja amit akart. - Van öt óránk kiérni a reptérre.
Foglaltam két helyet a Okinavára, induló gépre. Igyekezzen összepakolni. - adta
ki az utasítást és felült, hogy le tudjon mászni a folyosó fölé beékelt
vasrúdról.
Alex csak Freddy szobájában a ruhákat
pakolva fogta fel, hogy mit is kell tennie. Éppen egy Scobydoo-s alsógatyát
hajtogatott össze, mikor megtörtént a történelmi pillanat.
- Az a mocsok! Mit képzel magáról. -
dühöngött és a többi ruhadarabot már nem volt hajlandó összehajtogatni, csak
bedobálta a bőröndbe.
- Na, készen van? - lépett be a fiú a
szobába és az ajtó félfának dőlt, hogy lazának tűnjön.
- Természetesen Uram. - hajolt meg
Alex és vigyorogva nézett le a megtömött táskára. - Minden holmit bepakoltam,
amire csak szüksége lehet - mondta még, miközben kiegyenesedett.
- Rendben, akkor most maga is
pakoljon össze, van rá körülbelül tíz perce. - parancsolta Freddy, miközben az
megnézte az óráját.
Alex megköszönte a lehetőséget és már
ki is lépett a fiatalúr mellett a folyosóra. A szobájába érve elgondolkozott,
hogy melyek a legfontosabb mangák, amiket el akar vinni. Az ágy alól kihúzta a
bőröndjét és kinyitotta. Szó szerint kifolytak belőle a képregények, annyit
igyekezett belepasszírozni, még mikor ide jött. Most azonban nem akarta az
összeset elvinni, mert biztos volt benne, hogy majd ott is lesz lehetősége
vásárolni, és akkor nem fogja tudni hova rakni. Sóhajtva és szomorúan válogatta
őket, majd pedig behúzta a cipzárt és kilépett a szobából.
- Akkor készen vagyunk az indulásra?
- kérdezte Freddy és még a saját bőröndjét is oda adta a roskadozó lánynak.
A repülőgépre ülve Alexnek furcsa
érzése támadt. Nem tudott nyugton ülni. Állandóan fészkelődött, izzadt és
kezdett forogni vele a világ. Amikor a gép elindult, ösztönszerűen
belekapaszkodott az ülése karfájába és teljes erőből visított.
- Engedjenek ki! Engedjenek ki! -
kiáltozta, de a stewardess a kezébe nyomott egy poharat, amibe előtte nyugtatót
tett.
- Igya meg, jót fog tenni. -
mosolygott kedvesen a légi utaskísérő, majd miután a lány nehezen lenyelte a
gyógyszert távozott az üres pohárral. A keze lassan elernyedt, ahogy az ital
hatni kezdett és végül teljesen megnyugodott. Túlságosan is.
- Olyan szép. - nyomta az orrát a gép
ablakához, ahonnan csak a felhőket
látta. - Nézze Fiatalúr, mennyire megnyugtató, itt a felhők felett. - mondta
hatalmas sóhajok közepette. - Oh és ott van egy kis gomolyfelhő. Legyen a neve
Puszóka. Megtarthatom? - fordult könyörögve gazdája felé, aki furcsán nézett
csillogó szemű komornyikjára. - Gondoljon bele, Hazaviszem és azon fogok
üldögélni, alukálni és
pihengetni. Megtanítom, hogy hozhatja hozzám a távirányítót a tévéhez és hogy hogyan
főzzön vacsorát.
Freddy egy szót sem szólt, csak
értetlenül meredt meggárgyult szolgájára. Tudta, hogy a stewardess nyugtatót
adott neki, hiszen ő kérte meg rá, de erre a reakcióra nagyon nem számított. Azt
hitte, hogy majd szépen elalszik és akkor nem lesz vele több baja, de ez
rosszabb volt még a sikításainál is.
- Azt hiszem én kérek pohár wiskyt. -
szólt a kísérőnek, aki rögtön engedelmeskedett. Amint legurult az első pohár a
torkán, máris jobban érezte magát. Aztán rendelt még hármat és ekkor már
teljesen meg tudta érteni a komornyikot. - Inkább Brendonnak hívd, sokkal
macsóbb az a név. És ő lesz a vérebem...
- Tisztelt utasaink! A gép viharba
került, kérjük kapcsolják be az öveiket a biztonságos utazáshoz. - hallatszott
a kapitány hangja, és mindenki engedelmesen bekapcsolta az övet. Kivéve
természetesen Alexet és Freddyt. Ők vígan keresztelték tovább a gomolyfelhőket
még akkor is mikor a gép nagyot dőlt a kint tomboló széltől. A gép még másfél
óráig zötykölődött, majd végre ereszkedni kezdett.
- Ó az a kis fénypont, mennyire cuki.
- lelkendezett Alex, ahogy meglátta Haiti közeledő fényeit. Azonban még mielőtt
azt is elnevezhette volna, a stewardess egy kis szendviccsel kínálta meg, hogy
végre csendben legyen egy kicsit.
A gép sikeresen landolt és mire
megérkezett a kifutójába a két jómadár kezdett magához térni. Szörnyen
hasogatott a fejük és a gyomruk sem volt rendben. Nagyon fáradtnak, kimerültnek
érezték magukat, így mire megérkeztek a szállodába, mind a ketten csak aludni
vágytak.
Másnap "reggel" Freddy első
dolga az volt, hogy átmenjen a komornyikjához, hogy jól leszidja, amiért nem
keltette fel, pedig már dél is elmúlt...
- Alex! - kopogott az ajtaján, de nem
jött válasz. - Alex! - kopogott megint de ismét semmi, így benyitott. Az ágyban
már senki sem feküdt, viszont a fürdőből víz csobogása hallatszott és valaki
hamisan énekelte a Simple Plantől a Take my handst. Freddy kíváncsian lépett
beljebb. Maga sem tudta, hogy miért, de a komornyik bőröndjéhez lépett és
kinyitotta. Remélte, hogy tud majd viszketőport tenni az egyik gatyájába, hogy
ezzel bosszulja meg annak mulasztását, de mikor kinyitotta csak könyvek voltak
benne.
- Ez meg mi? - kérdezte magától és
közben azt figyelte, hogy csobog-e még a víz. Egy könyvet vett a kezébe és
kinyitotta. Képek voltak benne és szövegbuborékok. - Ez csak nem egy manga? "Örökké szeretni foglak kedvesem, de
ahhoz téged is halhatatlanná kell tegyelek." - olvasta magának a
szöveget amit egy hosszú szemfoggal rendelkező fiú mondott egy szendének tűnő
lánynak. - Pfuj. - nyújtotta ki undorodva a nyelvét és távol tartotta magától a
könyvet, amennyire csak tudta.
A bőröndbe túrt, hátha talál mégis egy
kósza ruhadarabot, de nem talált. Helyette azonban egy más tapintású könyvre
lelt. Kivette és bele lapozott. Aztán halkan felsikított és eldobta a könyvet.
Kezét a szájára tapasztotta, és csak reménykedni tudott, hogy nem hallotta meg
Alex a zuhany alatt. Újra a könyv fölé magasodott és legyőzve undorát tovább
lapozott a poloskákkal teli könyvben. Aztán egy furcsa oldalra ért. Itt nem kis
rovarok voltak, hanem egy hosszú szőke hajtömeg. Mellé pedig odaírva:
"Béke poraidra Clare Drágaságom. Leszel még te ilyen hosszú, az
életemben."
Freddy nem értette. Nagyon nem
értette. De ekkor észrevette, hogy túl nagy a csend. Gyorsan összecsukta a
furcsa könyvet és visszasüllyesztette a táskába, majd hangtalanul, kissé
bosszúsan, hogy nem sikerült viszkető port csempésznie komornyikja egyik
ruhadarabjába sem, távozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése