9.fejezet

Freddy elgondolkodva nézett maga elé. Ölében a számítógépe volt, de már egy ideje nem érzékelte. Valahol messze járt. Már lassan három hónapja, hogy a szülei elmentek Kínába az üzleti útra, de még egyszer sem telefonáltak. Nem mintha hiányzott volna az anyja idegesítő hangja, de azt ígérte, hogy minden nap felhívja őt. Azt sem tudja, hogy élnek-e még, vagy lezuhant a repülőjük. Mindennek tetejébe, a komornyik már egy hónapja elviseli a sok hülyeségét. Valamiért ezt vonzónak találta. Tetszett neki, hogy ennyire kitartó és ennyire vevő a sok hülyeségre...

Pont mint ő... - jutott eszébe egy emlék, de azonnal el is hessegette. Már régen nem gondolt rá. Ne most jusson ismét eszébe. Próbált újra a játékra koncentrálni, de a Counter Strike nem volt már elég érdekes. Sóhajtva kikapcsolta a játékot, majd felment a facebookra. Meg akart valamit kérdezni Killtől, de amint meglátta, hogy fenn van, megijedt és lejött róla. Kétségbeesetten becsukta a gépet és felállt az ágyáról.

Kilépett a szobából és egyenesen a konditerembe ment. Már régen gyúrt és már ideje, mert elgyengül és akkor mindenki ki fogja nevetni. Főleg Kill. Azt hiszi ő is, hogy képtelen megállni a saját lábán. Egyedül ő hitt bennem, de ő már... Felejtsd el! Ő is elhagyott. - szólt rá magára és lefeküdt a padra, hogy felemelje a súlyzót.

Alex ismét elindult a kert végén lévő sírhoz, hogy új virágot vigyen oda. Hűséges társa lett idő közben Popó és mindenhova elkísérte. Most is ott ment mögötte és igyekezett eltalálni őt az összes földön található almával. Azonban szinte soha nem sikerült neki. Amikor meg igen, akkor vissza is kapta, de nem tanult a leckéből.

Alex a sírhoz ért és megállt egy pillanatra. Vajon Freddy miért nem jön ide soha sem? Pedig a kertész azt mondta, hogy nagyon jóban voltak. Mégis, mindig olyan arcot vágott, mikor megemlítette neki, hogy kéne virágot vinni, mert elhervadtak amiket már kivitt, hogy azt hitte, egy zsémbes vénasszony volt és nem szerette. Pedig eddig senkitől sem hallott róla semmi rosszat.

- Mit tettél, hogy így utál ez a fiú? - kérdezte a halott asszonyt, majd letette a virágot a sír elé és már majdnem távozott, mikor észrevette, hogy valami fehér füst szállt ki a kripta ajtaján. - Ez meg mi az ördög? - suttogta maga elé, miközben a füst  egyre sűrűbb lett.

- Ne félj tőlem. - mondta az földöntúli hangon, majd folytatta. - Én vagyok Freddy nagymamája.

- De te már meghaltál, nem? - értetlenkedett Alex, a köd viszont folytatta.

- Azt szeretném, ha itt maradnál és vigyáznál az én kis unokám törékeny lelkére. Tudod, nem mutatja, de nagyon gyenge. Azért haragszik rám, mert meghaltam és itt hagytam ebben a világban. A szülei, tudod, nem igazán törődnek vele, hiszen még fel sem hívták. Csak arra kérlek, hogy vigyázz rá... - amint a mondat végére ért el is párolgott a fehér illékony anyag és Alex ott maradt teljesen értetlenül. Nem hallotta meg, hogy mögötte az egyik bokorban a kertész a markába nevet és letette maga mellé a szócsövet.

- Várjon! - kiáltott utána Alex, de már elkésett. - Ez meg mi volt? - kérdezte a majmot, de az megrántotta a vállát és fejbe dobta egy almával. - Kösz, pont ezt akartam kérni. Már úgy hiányzott, hogy fájjon a fejem. - azzal fenéken billentette Popót és ott hagyta, hogy egyedül másszon ki a sombokorból.

Még, hogy vigyázzak rá. Nem kell ezt a fiút félteni. Vigyáz ő saját magára. - morfondírozott a hallottakon Alex, miközben a konditerem ajtaja előtt ácsorgott. Be kéne kopogjon, hogy megmondja Freddynek, készen van a vacsora, de ismét képtelen volt rá. Felemelte a kezét, majd leengedte. Aztán sarkon fordult és belépett a zeneszobába. Felvette a hegedűt és a nyakához szorította, majd a vonót is felemelte és meghúzta rajta.

- HAGYD ABBA!!! - kiáltotta Freddy és kiszaladt a szobából, hogy berontson hozzá. - Ahhoz csak én nyúlhatok.

Alex meghajolt és letette a hangszert.

 - Fiatalúr, készen van a vacsora. - tájékoztatta és kisétált gazdája mellett az ajtón. Freddy szemforgatva követte.

- Ezt nem lehetett mondjuk finomabban közölni velem. Miattad megsérült a hallásom. - nyafogta a fiú, de közben megakadt a szeme a komornyik fenekén. Milyen formás fenék. - gondolta. Úgy megfognám... - amint ide jutott a gondolatban megrázta magát, mert eszébe jutott, hogy ez egy férfi feneke. Ennyire csak nem lehet ferdehajlamú. Vagy mégis?

Alex éppen hátra nézett és látta, hogy mit látott Freddy. Ettől persze teljesen elpirult és nem tudott uralkodni magán.

- Mit bámul fiatalúr? - kérdezte vészjóslóan, mire a fiú rögtön rávágta.

- A seggedet néztem. Megfoghatom. - vigyorgott bele a lány arcába, és akkor jött rá, hogy most látja először ilyen közelről. Milyen kék szeme van...

- Nem hiszem, hogy ez bölcs dolog lenne uram. Talán, ha már nem leszek a szolgája. - ajánlotta fel Alex vigyorogva a hátsóját, de csak ő tudta, hogy nem is járna olyan rosszul a fiú. Hiszen ő azt hiszi, hogy férfi, miközben nem is...

Freddy fintorogva kóstolta meg a zöld ételt, majd el is tolta magától.

- Fúj, mi ez a vacak?

- Ez spenót, fiatalúr, és nagyon egészséges. Az édesanyja azt mondta, hogy minden nap kell valami egészségeset ennie, úgyhogy legyen jófiú és egyen.

- Nekem te nem parancsolsz és az anyám sem. Nincs itt, hogy ilyet tegyen. - morogta a fiú és felállt az asztaltól. - Kösz a vacsit. - azzal kisétált a konyhából.

Alex sóhajtva látott hozzá, hogy elpusztítsa a megmaradt ételt.

- Hülye kölyök. - szidta, miközben csámcsogott, azonban hamarosan meghallott valami földöntúli hangot. Mintha angyalok énekeltek volna. A hegedű hangja csak úgy bezengte az egész házat elvarázsolva vele az egész ház személyzetét.

- Ezt meg tudnám szokni. - alélt el majdnem az egyik komorna és a homlokához kapott.

- Ki játszik ilyen szépen? - kérdezte Alex, habár sejtette a választ.

- Freddy. - válaszolta az aléló lány, olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Az lehetetlen. - pattant fel Alex az asztal mellől és már rohant is az emeletre, hogy a saját szemével lássa. Az ajtóban állva nézte a fiút, ahogy hegedül és a testén az izmok megfeszülnek a lázas játéktól. - Gyönyörű. - suttogta maga elé, de Freddy nem hallotta meg, rendíthetetlenül játszott tovább...